Chii-chan: Anime,Manga és Japán fan lapja
Mangaka rajzolók
     
Chobits
     
Inuyasha
     
Yuyu Hakusho
     
Gunnm
     
Junai Strip
     
DNS2
     
Slayers
     
Kaleido Star
     
Kiddy Grade
     
Full Metal Panic!
     
D.N.Angel
     
Japán
Japán : SADAKO TÖRTÉNETE

SADAKO TÖRTÉNETE

Chii-chan  2006.09.20. 05:52

Egy történet Sadakoról és a darukról.

A papír daru az elmúlt években vált a béke nemzetközi szimbólumává, ami egy 1943-ban született fiatal japán lánynak, Sadako Sasakinak a nevéhez fűződik.

Sadako mindössze két éves volt, amikor az atombombát Hirosimára dobták augusztus 6.-án.

Ahogy növekedett, Sadako erős, bátor és sportos lánnyá vált.

1955-ben 11 éves korában, amikor egy versenyre gyakorolt, hirtelen megszédült és összeesett a földön. Megállapították a lánynál, hogy leukémiában szenved, ez volt az atombomba „mellékhatása”.

Sadako legjobb barátja egy japán legendát osztott meg a lánnyal, ami úgy tartotta, hogy ha valaki ezer darumadarat meghajtogat, kívánhat és az teljesülni fog.

Sadako remélte, hogy az istenek engedélyeznek neki egy kívánságot, hogy meggyógyulhasson és így belefogott a hajtogatásba. Elkezdte meghajtogatni a madarakat és be is fejezte az 1000 darabot mielőtt 1955. október 25.-én 12 éves korában meghalt. (Egyesek szerint csak 666 darabot hajtott meg mikor meghalt.)

A lényeg az, hogy soha nem adta fel.

Folytatta a daruk készítését egészen a haláláig.

Bátorsága és kitartása ösztönözte barátait arra, hogy összegyűjtsék leveleit és könyv formájában kiadassák. Elkezdtek álmodozni egy emlékmű megépítéséről Sadakonak és mindazon gyermekek számára, akik áldozatul estek az atombombának. Japánban minden fiatal gyerek segített, hogy összegyűjtsék a pénzt a terv megvalósításához.

1958-ban felavatták a Hirosimai Béke Parkban a szobrot, ami Sadakot ábrázolta egy arany darumadárral a kezében.

A következő idézet olvasható a szobron:

„Ez a mi könyörgésünk, Ez a mi imánk, Béke a földön.”

Napjainkban az emberek a világ minden részéről hajtogatnak és küldenek darumadarakat Sadako emlékművéhez.

     
Óra

     
E-mail

E-mail

E-mailt nekem!^^

     
Vendégkönyv

Vendégkönyv

Írj nekem valamit!^^

     
Segítsetek eldönteni!
Minden manga megtalálható a MANGAzin oldalon.
Melyik manga legyen még az oldalon?

Kamikaze Kaito Jeanne
Dogs~Inu~
Black Lagoon(ebből a design)
Hana Yori Dango
Royal Sewenteen
Akuma na eros - Virgin crisis
Akume de sourou
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Forrás, letöltés
     
Friss jelentés
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Verseny, pályázat, játék
     

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)