Az origami (magyarul papírhajtogatás) 1500 évvel ezelőtt alakult ki Japánban. Kezdetben templomi szertartásoknál használták a hajtogatott papírt. A papír értéke az arannyal vetekedett. A kultikus modellek minden lépését igyekeztek titokban tartani. Így nem is terjedhetett el széles körben. Később mikor a papír már elérhető közelségbe került, mindenhol kialakulhatott a papírhajtogatás helyi változata. Ha létezik „világfolklór” akkor a papírhajtogatás az.

Történetéről annyi konkrétummal rendelkezünk, hogy Európában már a 16. században kialakult a Japán hagyományoktól független papírhajtogatás. Ebből merített a múlt századi Fröbel iskola. (Híres német pedagógus) Fridrich Fröbelnek és tanítványainak kézügyesítő módszerei alapján tanultak a mi nagyszüleink papírhajtogatást az óvodában, iskolában.

A papírhajtogatás a XIX. Sz. közepén elfoglalta méltó helyét az oktatásban. A célszerű, kevéssé költői hajtogatások, melyeknek lényege inkább általánosan ismertek voltak Európában, és Fridrich Fröbel révén beépültek az alapfokú oktatásba már a múlt század közepén.

A modern origami szabályait az 1980-as évek végén precíz japán mesterek fogalmazták meg, elősegítve azt, hogy ez az időtöltés egyre jobban elterjedjen szülőhazájában és az egész világon.

Manapság már az új modelleket leírják, lerajzolják, sőt CD-ROM-on is megjelenítik, tanítják. A tradicionális japán papírhajtogatás négyzet alakú lapból kiindulva vágás és ragasztás nélkül éri el célját. Néhány alapforma és alaplépés segítségével illetve továbbfejlesztésével nemcsak egyszerűbb formák, mint pl. daru, hanem egészen bonyolult papírszobrok, térbeli geometrikus alakzatok (kusudama [kszudama]) is létrehozhatók.

Az origami nem csupán egy régi szórakoztató mulatság, egyszerű időtöltés, hanem egy olyan elmélyült kézművességi forma, amit bárki, bárhol, bármikor képes megtanulni, továbbfejleszteni.